Nyírbátor, ma is őrzi megörökölt középkori, sajátos hangulatát. A város egyik legszebb része a főtere, mely ma is kereskedelmének, társadalmi életének, a "korzózásnak" a központja. | |
Nyírbátor sajátos történelmi hangulata, a környék nyugalma a gondtalan kikapcsolódás számos lehetőségét kínálja: termálvizű strandfürdő nyújt felüdülést, az aktív kikapcsolódást keresők pedig lovaglási, vadászati, horgászati és erdei túralehetőségek között válogathatnak. |
|
LÁTNIVALÓK
Városi Strandfürdő
|
|
Báthori István Múzeum
| |
Harangtorony
A késő reneszánsz fa harangtorony méretével és korával is kitűnik: a közel 30 méter magas, tölgyfa gerendákból ácsolt torony a mai Magyarország legnagyobb méretű fa haranglába, 1640 körül készült. |
|
Az egész építmény kitűnik tiszta szerkezetével s szabatos ácsmunkájával. Egyik harangját Wield György öntötte 1640-ben.
| |
Minorita templom
Az egykori ferencesek hagyományait folytató minorita templom 1492-ben már a város hitéletét szolgálta, ekkor temették ide a templomalapító vajdát. | |
A templom oltárai a hazai barokk fafaragás legszebb darabjai. Közülük az 1731-ben készített Passió- vagy Krucsay oltár kiemelkedik. Vezeklésül készíttette a pallosjogával igaztalanul élő váradi földesúr, a mi Európában egyedülállóan idézi meg mind a tizennégy stációt. A történet a bal alsó sarokban indul az Olajfák hegye jelenetével és a keresztre feszítéssel fejeződik be a jobb alsó sarokban. |
|
Megszületésének históriáját dolgozta fel Balázs József "Bátori advent" című történelmi játéka, melyet több színházunk mutatott be nagy sikerrel. | |
Református templom
A XV. század második felében Báthori István - az 1479-es kenyérmezei csata törekvő hőse - emelteti Nyírbátor két középkori templomát. | |
A mai református templomot - Johannes olasz mester remekét- családi kápolnának és temetkezési helynek szánták. Késő gótikus stílusban épített református templom legszebb hazai teremtemplomunk. A hálóboltozattal borított egyterű belsőt hatalmas, háromosztású, csúcsíves ablakok világítják meg. |
|
A templom mellett álló harangtorony monumentális hatású, zömök, árkádos négy fiatornyos faépítmény. A maga nemében hazánkban a legrégebbi, a XVII. század első felében épült, harangját Bethlen öntette 1640-ben. | |
Vár
|
|
A várból már csak dongaboltozatos pincéjének részei, egyik téglaépületének romjai és a magtár maradtak meg.
|
NYÍRBÁTORI SZÁLLÁSHELYEK | |
Bástya Wellness Hotel Nyírbátor | |
Napsugár Panzió és Kávézó Nyírbátor | |
Termál Apartma és Kemping Nyírbátor |
Önnek kiadó szálláshelye van?
Ez itt az Ön hirdetésének helye
Jelentkezzen Adatbázisunkba
Fotók a településről és környékéről |
|
|