English Deutsch Magyar
http://www.eszallas.hu/
  *:   :
  *:

 

IGAL BEMUTATÁSA
2006. 08.,
Igali szálláshelyek. Igal bemutatása. Igal látnivalói.
Igal Somogy megyei község Balaton és Kaposvár között helyezkedik el, a somogyi megyeszékhelytől, Kaposvártól 25 kilométerre a Balatontól 40 kilométerre. A település északi határán húzódik végig a Somogy-tolnai hátság, amely itt éri el a legmagasabb pontját, a 301 méter magas Csúcsos dombot.

Az 1940-es években indult olajkutatás során tört felszínre a 81 Celsius fokos, bizonyítottan gyógyhatású termálvíz. A hatvanas években erre épült fel a fürdő, amely jelentős hatással volt Igal fejlődésére. A települést több mint százezer vendég látogatja évente a méltán híres fürdője miatt. Az ide látogatókat szépen parkosított, virágos, tiszta utcák fogadják. A fürdő köré csodálatos üdülő övezet épült. Igal nem csak a hazai, de a külföldi turisták gyakran keresett üdülőhelye lett. A termálvíz gyógyító erejének köszönhetően mind több a visszajáró vendég.

Igal jövőjét, fejlődését a gyógyvíz határozza meg.

Igal

 

Igal

A gyógyfürdő

 

A gyógyfürdőt a  651 méter mélységből feltörő 81 fokos kiemelkedő gyógyhatásairól híres víznek köszönhetően  1962-ben adták át.

Később a medencéket téliesítették. Ennek köszönhetően a fürdőt egész évben igénybe vehetik az idelátogatók.

1967-ben úszómedencét és három gyermekmedencét építettek, majd nyolc esztendővel később újabb medencével bővült az intézmény.

Vize alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos, s a benne lévő jodid-ion miatt a jódos vizek csoportjába sorolják a szakemberek. Magas hőmérséklete és az ásványi anyagok miatt jelentős gyógyító hatással bír: elősegíti a reumás mozgásszervi panaszok és sérülések utáni keringési zavarok, ízületi bántalmak gyógyulását, valamint a krónikus nőgyógyászati bántalmak, vérzési rendellenességek, daganatok, hólyaghurutok és gyulladások enyhítését, s jótékony

 

 

Igali gyógyfürdő

 

Igali gyógyfürdő

 

hatással van urológiai bajokra és gerincbántalmakra is.

 

2003-ban átadták a fedett fürdőt, ahol valamennyi egészségügyi szolgáltatást egyhelyen élvezhetnek a vendégek.

 

IGALI SZÁLLÁSHELYEK